Harry Potter fanfictions

Huszadik fejezet
A falak közé szorult hercegek
Az április napsütéssel köszöntött be egész Angliába. A napok csak úgy repültek, a Granger-ház lakói pedig terveket szőttek, találgattak, hol is lehet a következő horcrux, ami megtalálásra vár.
A tőr megszerzése a Roxfortból, és az, hogy minden valószínűség szerint már el is pusztult, egy kis nyugalommal töltötte el a kis csapatot. Már csak egy olyan tárgy van, amit meg kell keresniük, és így a cél egyre közelebb lebegett hozzájuk.
Egyetlen dolog volt, ami kissé aggasztotta mindennapjaikat: a halálfalók, így talán már Voldemort is tud a megmozdulásukról, és nem nehéz összerakni, hogy mi lehet a terv.
Aileen egyedül üldögélt a szobájában, és a naplójában rejtegetett fényképet nézegette. Néhány könnycsepp csordult végig az arcán, amit ő türelmetlennek ható mozdulatokkal törölt le. Nem szeretett sírni, a gyengeség jelének tartotta, és ő pedig nem akart gyengének mutatkozni.
Hirtelen ötlettől vezérelve magához vette a pálcáját, a naplót az éjjeliszekrénye mélyére süllyesztette, majd csöndben kiment a házból, nehogy bárki is észrevegye. Ahogy kilépett a védővarázslatok mögül, dehoppanált.

---

- Elegem van már abból, hogy mindig mindenből kihagysz! Feleslegesnek érzem magam!
- Ginny, fejezd már be, kérlek szépen! – replikázott emelt hangon Harry.
A szobájuk már hosszú percek óta vitától volt hangos, ami nem volt gyakori jelenség a párnál.
- De nem fejezem! Elmondtam, hogy mit akart a Végzet Angyala, és kész. Most én mit csináljak? Az én dolgom itt be is fejeződött, vagy mi a franc? Elegem van abból, hogy ha harcra kerülne a sor, akkor én mindig háttérbe vagyok szorulva, mert nem engeded, hogy bármit is tegyek. Ugyanolyan szabad, önálló akarattal rendelkező ember vagyok, mint Hermione, Ron, vagy te.
A hangja erősen hangzott, és Harry megállapította, hogy sosem látta még ilyen mérgesnek.
- Tudom, Ginny, de akkor sem szabadna kockáztatnod az életedet!
- Tudtommal még én döntöm el, hogy mit kockáztatok, és mikor.
- Még tizenhét sem vagy, Gin!
- És? Néha úgy érzem, évtizedekkel idősebb vagyok nálad, amikor ilyen hülyeségekről vitatkozunk. Annyira gyerekes vagy, Harry!
- Én? Gyerekes? – nézett vissza elkerekedett szemekkel.
- Igen! Nem védhetsz meg mindig mindentől. Ha nem tudnád, én is ott voltam a Mágiaügyi Minisztériumban, mikor Sirius meghalt, én is harcoltam, és lám! Túléltem! Képes vagyok megvédeni magamat, és egyáltalán nincs ínyemre, hogy mindig a bátyám, vagy éppen a te hátad mögé kell bújnom. Nem, Harry, elegem van ebből!
Felpattant az ágyról, kirohant a szobából egy hangos ajtócsapódás kíséretében. Harry még hallotta, ahogy lecsörtet a lépcsőn, és lerohan, egyenesen ki a partra, ahol még szerencsére éppen hatottak a védővarázslatok. Egyáltalán nem volt ínyére utána rohanni, és folytatni a vitát, de tudta, hogy még melegében kell megbeszélni a dolgokat. A folyosón összefutott Ronnal, aki kérdőn nézett rá, mire Harry csak megvonta a vállát.
Kiment Ginny után, akit a parton ülve talált meg, nem messze a tajtékzó hullámoktól. Állát felhúzott térdeire téve üldögélt, csendben. Mikor Harry odaért mellé, fel sem nézett rá, kimutatva makacsságát.
- Ne haragudj, Ginny, de nekem van igazam.
- Harry, ne kezdjünk megint, kérlek. Nem akarok veszekedni, nem akarok elrontani semmit. De nincs igazad. Nem akarom senkinek érezni magamat.
- Gin, te egyáltalán nem senki vagy. Te vagy valaki. Valaki, aki a legnagyobb helyet foglalja el az életemben, a szívemben, mindenhol. És éppen ezért akarlak annyira megvédeni. Tizenegy évet úgy éltem le az életemből, hogy nem volt senkim, akit szerethettem volna, illetve nem volt senkim, aki engem szeretett volna. Aztán megtudtam, hogy létezik egy másik világ, az a hely, ahová én igazán tartozom. Tudod mi volt az a dolog, ami a leginkább meglepett? Hogy itt szinte mindenki kedvelt. Nem tagadom, gyakran hátsó szándékkal, de kedveltek, szerettek. És megtaláltam az igazi családomat: Ront és Hermionét. Aztán eljuthattam az Odúba, megtapasztalhattam, hogy milyen is egy igazi család, amim nekem soha nem volt. És kaphattam egy darabkát belőle. Megkaptalak téged, és az egész világom körülötted forgott, és még most is azt teszi. És te vagy az, akitől visszakaphatom a szüleimet, Gin. Csak te. Most mondd azt, hogy ne féltselek, és ne óvjalak.
Szinte levegővétel nélkül mondta le monológját, közben magához ölelte a lányt, aki könnyeit törölgetve nézett most smaragdzöld szemeibe.
- Tudom, hogy makacs vagy – folytatta Harry -, és éppen ez az egyik tulajdonságod, amit a legjobban szeretek benned. De kérlek, most az egyszer engedd, hogy nekem legyen igazam…
- De…
- Kérlek. Megígérem, hogy nem leszek anyatigris, ha meg kell téged védeni, de ha nincs más választásom, akkor megteszem.
- Jó.
- Köszönöm. Szeretlek, Kicsi Ginny.
- Nem vagyok már olyan kicsi – mosolygott a lány. – De még azért emlékszem, hogy viselkedtem, mikor először találkoztunk.
- Mint egy őrült rajongó – kuncogott a fiú.
- Inkább ne is hozzuk még egyszer szóba. El akarom felejteni azt a csitri múltamat.
- Nekem tetszett az az éned is.
- Ha-ha-ha.
- Ez nem volt vicc, komolyan mondtam!

---

Aileen egy viharos szikla ormán bukkant fel, a tenger közepén. A víz hullámai magasra csaptak, a haját tépte a szél, hosszú kabátja lobogott a levegőben. A halál szaga érződött mindenhol, a hűvös szinte bántóan marta, csípte a bőrét.
Felnézett az előtte álló magas, kőből készült épületre, a körülötte portyázó dementorokra, de elszántsága ezt látva sem illant el. Az Azkaban hatalmas tornyai felé tekintett, és remélte, hogy a tervét meg tudja valósítani.
Felnagyította a zsebében hordott miniatűr seprűt, és egyenesen az északi torony felé repült. A dementorok támadásba lendültek, kiszívva minden reményt a levegőből. Aileen hatalmas patrónusokat lövellt, miniatűr sárkányok repkedtek ide-oda, elűzve a szörnyű teremtményeket. Néhány halálfaló az átjárókból átkokat küldött Aileen felé. Voldemort velük őriztette az általa fontosnak tartott rabokat, nem bízva a dementorok ítélőképességében.
- Kapjátok már el, a Nagyúr szerelmére! Mi olyan nehéz egy röpködő kislányt megfogni? – kiáltott fel egy hosszú, fekete hajú, középkorú férfi, aki láthatóan mindenki közül a leginkább állt a helyzet magaslatán, de még ez sem számított elégnek.
De Aileen egyenesen az északi torony előtt állt meg, majd berobbantotta az egyetlen rácsot, ami fényt biztosított a mögötte található cellába. A rab ijedten húzódott a sötétbe, de amint meglátta a lányt, elkerekedett szemekkel húzódott mosolyra a szája.
- Aileen.
- Szia, Draco. Mondtam, hogy egyszer még viszontlátlak. Na, pattanj fel a seprűre, el kell húznunk innen, még mielőtt elkapnak.
Draco épp a lábát lendítette át a járművön, amikor berobbant a cella ajtaja is. Az előző férfi egy tússzal érkezett, a nyakát szorítva vonszolta. Aileen hátrafordult, és egyenesen édesapja éjfekete szemébe nézhetett.
- Állj meg, kislány. Tudjuk, hogy ki vagy, és van nálam valami, ami azt hiszem, a tied.
- Apa…
- Menekülj, Aileen! Vidd el innen Dracót! Menekülj!
- Kuss! – sziszegte agresszíven a férfi fülébe a halálfaló. – Még egy szó, és leátkozom a fejedet.
- Kérem, ne bántsa. Itt vagyok. Tegyen velem, amit akar, csak kérem, őket ne bántsa!
A halálfaló kegyetlen, jeges mosolyt villantott Aileenra, aki a félelem szikráját érezte fellobbanni magában. Elkezdett lemászni a seprűről, de Draco visszatartó szorítását érezte magán.
- Hagyj menni. Megöli apát.
- Így is, úgy is megöli. Ha mész, te is meghalsz.
- De…
- Menj már, Aileen! – kiáltott oda Piton.
Zöld fény villant a halálfaló pálcájából, és Perselus ernyedten rogyott a földre. Aileen könnyes szemmel fordított hátat a cellának, és mielőtt még a férfi megszólalhatott volna, kilőtt a seprűvel, és maga mögött Dracóval messzire repült.

---

Hermione bejára az egész házat, de sehol nem találta a Piton-lányt, így ijedten futott Harryhez és Ginnyhez, akik még mindig a parton ülve beszélgettek.
- Nem láttátok Aileent?
- Reggeli óta nem – rázta meg a fejét Harry.
- Én sem láttam már jó ideje. Miért?
- Mert egyszerűen nincs sehol. Gondoljátok… gondoljátok, hogy magunkra hagyott minket?
- Már miért tette volna? – húzta fel a szemöldökét kételkedve Ginny. – Biztosan hagyott valami cetlit, vagy nem tudom. A szobájában nézted már? A fürdőben?
- Mindenhol néztem, Gin, az egész házat átkutattam utána, de sehol. Ront ki sem lehet robbantani a tévé elől, nem igaz, hogy ez a Forma-1 mánia ennyire magával ragadta!
- Most kezdődött az évad, gondolom, nem akar lemaradni semmi fontosról – vonta meg a vállát Harry. – Igazán megérthetnéd. Jut eszembe… öh… fontos dolgom van – pattant fel, majd a ház felé futott.
- Na persze – forgatta a szemét Ginny. – Megy ő is, és csatlakozik a drágalátos bátyuskámhoz. Szóval, miből gondolod, hogy magunkra hagyott?
Hermione halk pukkanásra lett figyelmes az egyik bokor mögött, nem messze a pihenőhelyüktől. Hirtelen arra fordult, és egy szőke üstököt látott megvillanni a levelek között.
- Sssh, Ginny, maradj csendben, és vedd elő a pálcádat. Azt hiszem, látogatónk van.
Óvatosan elindultak a hang irányába, majd egy óvatlan pillanatban Hermione lába alatt eltört egy faág. A bokor mögül felsejlett Aileen halálsápadt, élettelen arca, majd Draco is felállt.
- Mit keresel te itt, Malfoy, és mit csináltál vele?
- Le kellene feküdnie. – A fiú ügyet sem vetett Hermionére, aki meglepetten tapasztalta, hogy Ginny azonnal a segítségére siet.
- Mi történt? – kérdezte Dracót.
- Igazából én sem tudom. – Ketten cipelték a ház felé Aileent, őket Hermione követte, felemelt pálcával. – Ücsörögtem nagy magányomban az Azkabanban, és épp az életem sötét múltjára gondoltam, amikor nagy ricsajt hallottam. Éreztem, hogy mozgolódnak a dementorok, és a halálfalók, akik őriztek, egyre nyugtalanabbá váltak. Sokat kiabáltak, és átkok szórását hallottam. Aztán láttam, hogy valaki repül a cellám ablaka felé, próbáltam eltűnni a sötétben, de rájöttem, hogy Aileen az. Jött kiszabadítani a lelkem.
- Hogy tehette? Miért nem szólt, mielőtt ilyen veszélyes vállalkozásba indult? – sopánkodott Hermione. – És miért néz ki így, ahogy?
- Most jön a lényeg – folytatta a szőke fiú. – Egyszer csak bejött a főnök, az egyik halálfaló, Wilius, és Pitonra szegezte a pálcáját, aki semmit nem tehetett. Nemrég hozatta a Nagyúr az Azkabanba, miután semmit nem tudott kiszedni belőle, amit egy kicsit is hasznosítani tudott volna.
Időközben beértek a házba, és Hermione Ron és Harry nevét kiáltozva csinált helyet a földszinten Aileennak. A fiúk nem reagáltak a hívására, nyilván belemerültek az autóverseny műremekeibe.
- Azt mondta Aileennak, hogy menjen oda, és Pitonnak nem esik bántódása, de gondolhatjátok, mennyire lehet hinni egy ilyen szavainak. Aileen fel akarta adni magát, de Perselus is azt mondta, hogy meneküljünk, és én is próbáltam visszatartani. Erre Wilius megölte Pitont, most meg itt vagyunk. Szinte semmi élet nincs az arcán, mintha elszállt volna belőle minden.
- Hermione, te menj fel, és szólj a fiúknak, addig én intézem ezt.
Draco lassan simogatta Aileen homlokát és haját, aki mozdulatlanul feküdt a kanapén.
- Minden az én hibám – sóhajtotta.
- Ugyan már, Malfoy, ne mondj ilyet. Nem érdemled ezt. Ő döntött úgy, hogy utánad megy, mert valamilyen megmagyarázhatatlan módon képes téged szeretni. És akit szeretünk, nem hagyjuk szenvedni, akármennyire is veszélybe sodorjuk magunkat. Hidd el, én már csak tudom. Szerelemben és háborúban mindent szabad. És ez most egy kicsit mindkettő.
- De miért jött?
- Nem tudom. Egyikünk sem tudja, most láttuk, hogy eltűnt. Egy biztos. Téged akart, mert szüksége volt rád. És ha el tudjuk ezt fogadni, ha nem, muszáj lesz. Most itt maradsz, nem mehetsz el innen sehová. A házat bűbájok védik, itt nem találhatnak rád, de most egyikünk sincs biztonságban. Nem mehetünk el sehova, hiszen mindenhol téged, és őt fognak keresni – bökött a fejével Aileen felé.
A lépcsőn Ron, Harry és Hermione futottak le. Ron Malfoyra szegezett pálcával állt meg a nappali közepén.
- Jaj, te bolond, tedd már el azt a pálcát – ripakodott rá Ginny. – Te is tudod, hogy velünk van.
- Soha nem lehetünk biztosak, senkiben nem bízhatsz feltétel nélkül ilyen időkben.
- Inkább segítsetek helyrehozni Aileent. Sokkot kapott.
- Mi történt? – kérdezte zavartan Harry.
- Piton halott, Aileen pedig megszöktette Dracót az Azkabanból – magyarázta Ginny. – És most nagyjából ellene is hajtóvadászat indult. Nyilván Tudjukki fülébe is eljutott már a történet.
- A fenébe! Utálom, hogy mióta eltűnt belőlem a horcrux, nem vagyok képes Voldemort fejébe nézni – sopánkodott Harry.
- De azt amúgy sem lenne szabad! – kiáltott fel Hermione. – Nem biztonságos. Ahogy most semmi sem az. Azt hiszem, az a legjobb, ha egy ideig nem lépünk sehova. Sem előre, sem vissza.
- Foglalkozhatnánk most már Aileennal? – szólt közbe Draco.
- Készítek egy altatófőzetet, egy kis pihenés majd rendbe szedi. Ginny, te főzz egy teát Dracónak, Harry, Ron, ti menjetek a dolgotokra. Mostantól minden a régi kerékvágásba kerül. El kell feledtetnünk Aileennal az őt ért fájdalmakat, és erre az a legjobb módszer, ha elkerüljük a témát.
A nap újabb sötét órákat hagyott maga mögött. Mikor lesz már vége? – kérdezik sokan kínok, fájdalmak között, alig érezve a remény utolsó szikráját. Azt, hogy Harry Potter még képes elpusztítani Őt, Akit Nem Nevezünk Nevén…